A BROKERNET Csoport nemzetközi szakmai képzéseAz ügyfél érdekeit szem előtt tartó szakszerű, jogszerű és etikus működésnek versenyt erősítő hatása van. Annak, hogy Magyarország hosszú távon is versenyképes lehessen a pénzügyi szolgáltatói iparban, a kulcsa a humán-tőke lehető legmodernebb szaktudást jelentő folyamatos továbbképzése. |
||
Úttörő szerep a felnőttoktatásbanA BROKERNET Csoport megalakulása óta elkötelezett híve közvetítői magas szintű és rendszeres képzésének. Akkreditált felnőttoktatási intézményünk a BROKERNET Akadémia, hazánkban elsőként kapta meg az engedélyt az állami hatósági vizsgára történő felkészítésre, és az országban elsőként kezdte meg munkatársaink vizsgáztatását is. Bízunk abban, hogy innovatív képzési központunk tevékenységének versenyt erősítő hatása lesz a jövőben, hiszen a közvetítői piacon várható és kívánatos fejlődésnek a fő haszonélvezői a pénzügyi szolgáltatások magyar igénybe vevői lesznek. |
Oktatási integráció és piacképes tudásOktatási központunknak természetesen nem csak az a feladata, hogy lexikális tudással lássa el a tanácsadóinkat, hanem az is, hogy a munkahelyet, az oktatóközpontot és az egyetemet egymásba integrálja. Munkatársaink folyamatosan, a mindennapok gyakorlatán (Training On the Job) és évtizedeken keresztül (Lifelong Learning) tanulnak és tanítanak (Management by Walking Around). A sok tanulás azonban önmagában kevés. Még ha nagyon attraktív papírokkal és végzettséggel is rendelkezünk, csak egyek vagyunk a tömegből, aki hasonló diplomával bír. Olyan tudásra kell szert tennünk, amely új módon egyedi és piacképes. |
|
BROKERNET AkadémiaCégcsoportunk hamar felismerte a szoros összefüggést közvetítőink képzettsége és ügyfeleink elégedettsége között, ezért a kezdetektől fogva nagy hangsúlyt és komoly tőkét fektetett egy saját oktatási központ létrehozásába. Jól példázza ezt az előrelátást az a tény, hogy a BROKERNET Csoport már az EU csatlakozás előtt három évvel megkezdte az uniós előírásoknak megfelelő saját biztosításközvetítői képzése tananyagainak kidolgozását! A XXI. század követelményeihez folyamatosan illeszkedő képzési rendszer kimunkálásában a legnevesebb elméleti és gyakorlati szakemberek és intézmények vettek részt. A munkafolyamat során a szakértők felhasználták a szakma elitjébe tartozó országok − Svájc, Németország, USA, Nagy-Britannia − tapasztalatait is.
A 2007. év nem csak a BROKERNET Akadémia életében hozott fontos változásokat. Ebben az évben a biztosítókról és biztosítási tevékenységről szóló törvénynek két, a BROKERNET Csoport szempontjából különösen fontos pontja is módosult. Júniusban olyan döntés született, hogy 2008. július 1-jétől már csak felsőfokú végzettség (egyetemi vagy főiskolai diploma) vagy minimum középfokú szakképesítés birtokában lehet megkezdeni a biztosításközvetítői, munkát. Decemberben újabb fontos döntés született, amelynek értelmében a képzettségi paletta kiegészült a függő és független biztosításközvetítői hatósági vizsgával. A magas szintű szakmai elismertség eredményeként oktatási vállalatunk már a fejlesztés kezdeti szakaszában bekapcsolódott az új hatósági képzés megalkotásának széleskörű szakmai előkészítő munkájába. Dr. Dinnyés Gábor, a BROKERNET Akadémia főigazgatója vezetésével aktív szerepet vállalt azokon a szakmai egyeztetéseken, amelyeken a biztosítótársaságokat tömörítő MABISZ, a két alkusz-szövetség, a biztosítótársaságok, illetve a Biztosítási Oktatási Intézet képviselői vettek részt, hogy a kidolgozzák a hatósági képzési rendszer alaptananyagát. Ebben a fontos munkában oroszlánrészt vállalt Bach György, a BROKERNET Akadémia oktatási igazgatója, aki az ebben a témakörben megjelent legelső tananyag, a „Pénzügyi és biztosítási alapismeretek” című jegyzet egyik szerzője és lektora. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a BROKERNET Akadémia 2008. augusztus 1-jén az országban elsőként indította el a hatósági vizsgára felkészítő képzését, melyet megelőzően szintén Magyarországon elsőként a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete felvette a hatósági képzésére és vizsgáztatásra feljogosított képzőszervek jegyzékébe. BROKERNET távoktatási rendszer2008. december közepén, több hónapos fejlesztő munka eredményeként a BROKERNET Akadémia saját távoktatási keretrendszerén elindult az első távoktatási program. „A pénzügyi és biztosítási alapismeretek” című elektronikus tananyag lefedi a hatósági vizsga tematikáját. Ez a nyomtatott tankönyv tömör vázlatokkal, dinamikus ábrákkal és a legfontosabb ismeretek elsajátítását hangalámondással is segítő elektronikus, távoktatási változata. Az egyes modulok végén ellenőrző teszt található. A kérdéssorokat a program tematikusan és véletlenszerűen generálja, méri a megoldásra fordított időt és a végén kiértékeli a próbavizsgázót. A kérdések a PSZÁF honlapja alapján folyamatosan frissítve vannak. A hallgatók készülve a vizsgára tetszőleges számú teszten gyakorolhatnak otthon. A modern távoktatási tananyag külső szakértő cég bevonásával a BROKERNET Akadémia szakmai ellenőrzése mellett született meg. Oktatási központunk a korszerű távoktatási módszereket a termékképzésben is alkalmazza. A közeljövőben az összes termékre elkészülnek azok a távoktatási programok, amelyek segítik közvetítőinket a termékismeretek elsajátításában és folyamatos frissítésében, a megszerzett ismeretek visszaellenőrzésében, és az elektronikus termékvizsgáztatásban is. Az oktató programok az egyes konstrukciók előnyeit és a termékek sajátosságait leíró elektronikus tananyagból, az elsajátított ismereteket ellenőrző teszt-modulból és az ajánlat helyes kitöltésének gyakorlását segítő modulból állnak. |

